Jegyrendelés
Jegyrendelés
Jegyirodáiban
 
Gyerek lovasnap
 
Médiafőtámogatóink
A hatszoros világbajnok is starthoz áll a Lovas Világkupán
09 nov. 27

A hatszoros világbajnok is starthoz áll a Lovas Világkupán

Szerző: Péterfi Csaba
Hatszoros világbajnokunk, Lázár Zoltán a Lovas Világkupa egyik főszervezője versenyzőként is startol az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt fogathajtó versenyen.

"Azt gondolom, hogy jól halad a felkészülésem. Megpróbálom a rendelkezésemre álló lovakból a lehető legjobb fogatot összeállítani. Persze ez az együttes lehetne jobb is, ám vannak olyan lovaim, amelyeket nem szívesen hajtanék a fedeles versenyeken.

Az idén a kettesfogathajtó világbajnokság minden energiámat lekötötte. Külföldön nem indulok fedeles versenyen. A felkészülésem fő állomása a hortobágyi fedeles verseny volt. Itt - bár a legjobb időket hajtottam - verőhibáim miatt végül is a harmadik lettem.

Nagy valószínűség szerint a két hátsó lovam az lesz az Arénában, akikkel Kecskeméten maratonon versenyeztem, és második lettem. Favory és Cudar elé a fedeles versenyeken már rutinosnak számító „kicsi”, ám annál gyorsabb és erősebb pej lipicait fogok majd. Őt Bajnoknak hívják.

Ez a három ló biztosnak számít fogatomban. Melléjük keresem a negyediket; most úgy néz ki, hogy egy ügetőt, Ellenszert választom, aki már szintén versenyzett az előző években fedeles versenyeken. Hortobágyon ezzel a négy lóval indultam. Az ott szerzett tapasztalatok alapján formálom tovább a fogatom.

Minden nap dolgozunk - zömében kétszer is.

Az Arénában nagyon szeretnék jól szerepelni és bejutni a háromfős döntőbe. Két éve ez már sikerült, akkor második voltam. A tavalyi versenyen sajnos volt egy szerencsétlen szárkezelési hibám. Ezért nagy árat fizettem, mert így nem kerültem a fináléba. Remélem, hogy idén jól versenyzek és a szerencse sem pártol el mellőlem.

Kérem és remélem a közönség biztatását. Az nagyon feldob."

(Az Aréna műsorán: december 5., szombat 18.25 óra, bemelegítő versenyszám a döntő indulási  sorrendjéért; december 6., vasárnap 14.15 óra OTP Nagydíj Döntő)

 


« Vissza

Főtámogatónk
 
Infokommunikációs partnerünk