Jegyrendelés
Jegyrendelés
Jegyirodáiban
 
Gyerek lovasnap
 
Médiafőtámogatóink
Pénetktől vasárnapig a lovaké a főszerep a Papp László Sportarénában
09 dec. 3

Pénetktől vasárnapig a lovaké a főszerep a Papp László Sportarénában

Szerző: Péterfi Csaba

Péntektől vasárnapig a Papp László Sportarénában harmadszor rendezik meg a Lovas Világkupát, amelyen a fogathajtó és díjugrató Világkupa-viadal mellett a hagyományoknak megfelelően a showműsorok is jelentős szerephez jutnak.
   

A szervezők első alkalommal rendezik meg az általuk Nemzeti Gyermek Lovasnapnak hívott programot. Ennek keretében pénteken délelőtt és délután 7-7 ezer gyermek vehet részt az eseményen, ingyen. További kedvezmény, hogy szombatra és vasárnapra 700-700 jegyet biztosítottak a Nagycsaládosok Szövetségének.
   

A díjugrató Vk-fordulóban Kovács Henry és Hugyecz Mariann révén két olyan magyar versenyző is képviseli majd a hazai színeket, akik kivívták az indulást a jövő évi, Kentuckyban sorra kerülő Lovas Világjátékokon. A fogathajtók viadalán a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán és a csapatban szintén vb-aranyérmes Dobrovitz József mellett Juhász Miklós mutathatja be tudását a nagyközönségnek.
   

A nézők ezúttal is szurkolhatnak a más sportágakból érkező sztároknak, illetve médiaszemélyiségeknek. Az úgynevezett Adrenalin Kupán rajthoz áll a tavalyi győztes Baumgartner Zsolt, továbbá Erdei Zsolt, Kovács Ágnes, Kovács Katalin, Mészöly Géza, Fábry Sándor, Galambos Lajos, Katus Attila, Mága Zoltán, Pataki Attila és Rippel Ferenc is.
   

« Vissza

Főtámogatónk
 
Infokommunikációs partnerünk